Vissza
A Pilisvörösvárért Emlékéremmel 2000-ben kitüntetett labdarúgóedző, Stifter Ferenc sváb családba született 1921. december 1-jén, Szombathelyen. Mint akkoriban minden fiú, éjjel-nappal focizott a grundokon, ahol kitűnt társai közül, így egyenes útja vezetett a Szombathelyi Haladás VSE-be. Alig múlt 17 éves, amikor bemutatkozott a felnőttcsapatban, amely akkor a másodosztályban szerepelt. 1945-ben a Pécsi VSK-ba igazolt, ahol nemcsak egy csapatban játszott, de közös albérletben is lakott Buzánszky Jenővel, a későbbi Aranycsapat legendás hátvédjével. Buzánszky útja Dorogra vezetett, ott a labdarúgás mellett irodai munkát is végzett a bányavállalatnál. 1947-ben felhívta Stiftert, hogy volna-e kedve egy térségbeli bányászcsapatban játszani, mert ő ebben szívesen segít neki. Stifter igent mondott, és feleségével Pilisszentivánra költöztek. Fél évet töltött el a szentiváni csapatban, majd amikor az a vörösvári együttessel Pilisi Tárna néven egyesült, Vörösváron telepedett le, és itt lakott haláláig az Alkotmány utcában.
1949. szeptember 28-án a magyar labdarúgó-válogatott nem hivatalos mérkőzést játszott a Pilisi Tárna ellen, Szentivánon. A meccs érdekessége, hogy a két csapat a kezdés előtt kicserélte egymással a kapusait, így a híres Henni Géza védte a bányászcsapat hálóját. Sebes Gusztáv, a válogatott edzője már ekkor a majdani Aranycsapat kialakításán dolgozott, így pályára lépett Kocsis Sándor, Zakariás József, Budai II. László és Puskás Ferenc, továbbá Deák „Bamba” Ferenc örökös gólkirály is. Nem meglepő módon a mérkőzést 8:0-ra a válogatott nyerte. Stifter Ferenc balösszekötőként játszott a későbbi világsztárok ellen.
A vörösvári csapatot eleinte játékosedzőként irányította, majd az ’50-es évek elejétől kezdve mintegy 30 éven át volt a felnőttegyüttes trénere – ahogy ő magát mindig nevezte. Ezalatt az idő alatt folyamatosan képezte magát, edzői diplomát is szerzett a Testnevelési Főiskolán. Barátja volt Lakat Károly, aki a ’60-as évek végén a Fradi edzőjeként tevékenykedett. Stifter gyakran látogatta a tréningjeit és kért tőle edzésterveket.
Edzőként nagy fegyelmet követelt játékosaitól, akik szigora ellenére tisztelték és szerették. Óriási hangsúlyt fektetett a jó csapatszellem kialakítására, ehhez sportpályán kívüli programokat is szervezett, amelyeken olykor a játékosok feleségei, barátnői is jelen voltak. Kiváló szemmel fedezte fel a tehetséges fiatalokat, szinte minden évben felvitt két-három ifistát a felnőtt keretbe, és fokozatosan be is építette őket.
Irányítása alatt a vörösvári labdarúgás legnagyobb sikerét 1968-ban érte el, amikor az NB III.-as bajnokság Duna-csoportjában a csapat második helyen végzett. Csak egy hajszálon múlott, hogy nem jutottak fel az NB II.-be.
Stifter rendkívül jó kapcsolatot ápolt a szurkolókkal. Mérkőzések és edzések után gyakorta megfordult a vörösvári vendéglátóhelyeken. A Tárna Étterem („Patika”), a „Milcsi” vagy a Vájár Presszó asztalait mágnestáblaként használta, amelyeken söröskupakokkal vázolta fel a hadrendet és a taktikát. Ezt nemcsak játékosainak, hanem a szurkolóknak is szívesen magyarázta.
Stifter Ferenc szakértelme és a labdarúgás iránti fanatizmusa évtizedeken keresztül határozta meg a vörösvári foci mindennapjait. Az 1998-ban elhunyt, meghatározó személyiségű trénerre generációk emlékeznek nagy tisztelettel.
Pándi Gábor
