Vissza
A Vörösvári Újság februári számának sport rovatában Stéhliné Debreceni Erzsébettel, a Pilisvörösvári Kézilabdakör elnökével készült riport abból az alkalomból, hogy városunkban 1962-től, azaz éppen 60 éve létezik a kézilabdázás.
• Melyek azok a stációk, és kik azok a személyek, amelyeket és akiket e kerek évforduló alkalmából mindenképp meg kell említenünk?
Először is fontos kijelenteni, hogy ez a kerek évforduló a kispályás kézilabdázásra vonatkozik. 1945-ben, közvetlenül a háború vége után nagypályás női kézilabdacsapat alakult Vörösváron, amely az ’50-es évek elejéig működött. A nagypályás kézilabdát focipályán játszották. Ezt az ’50-es évek végére a közben kialakult kispályás játék fokozatosan kiszorította, majd végleg át is vette a helyét. Városunkban is hamar népszerűvé vált a kispályás játék, köszönhetően annak, hogy Ömböli Attila és Révay Paula testnevelők mindkét általános iskolában a szertorna mellett ezt a sportágat is megismertették a gyerekekkel. 1962-ben, az akkori Községi Tanácsnál is felismerték, hogy érdemes ezt a népszerűvé vált sportágat versenyszerű szintre emelni, és benevezték a csapatot a Budai Járási Bajnokságba, ezért számítjuk ettől az évtől a kézilabdázás pilisvörösvári kezdetét.
A később ide kerülő testnevelők, Takács István, Hargita Gábor, Horváth János folytatták elődeik munkáját és ők is lelkesen oktatták a kézilabdázást tanulóiknak. Egyre több tehetség bontotta ki szárnyait, akik mind az egyesület igazolt játékosaivá váltak. Nem csoda, hogy a férfi felnőttcsapat egyre jobb eredményeket ért el, és a járási bajnokságot kinőve a megyei bajnokság élcsapatává vált. Sajnos a felsőbb osztályba lépéshez nem voltak meg a pénzügyi feltételek, így a csapat nem tudott magasabb osztályba jutni, ami azt hozta magával, hogy a tehetségesebb játékosok budapesti csapatokba igazoltak, míg mások a solymári kézilabdázás megalapításában és felvirágoztatásában vállaltak szerepet. A ’80-as évek elejére már problémát jelentett a felnőttcsapat kiállítása, volt két év, amikor ez nem is sikerült.
Mirk Mátyás edző, aki vörösvári játékosok segítségével elévülhetetlen szerepet játszott a solymári kézilabdázás felemelkedésében, ekkor tért haza, és sok fiatal, helyi játékost visszacsábítva ismét a sportág élére állt. Nagy segítséget kapott Nagy György Ferenc, Steckl László és Peller György vezetőségi tagoktól, így ismét felefelé ívelő pályára került a sportág. Óriási előrelépést jelentett, hogy 1986-ban a salakos pálya helyén aszfaltos pálya épült az Országos Érc- és Ásványbányák Vállalat kivitelezésében, amely Pogány Gézának, a vállalat vörösvári részlege vezetőjének volt köszönhető.
Az 1991-es év ismét fontos dátum a sportág életében, hiszen a rendszerváltás után lehetővé vált civil szervezetek alapítása, így a vörösvári kézilabdások, megragadva a lehetőséget, önálló egyesületet alapítottak. Első elnökük Majnek István lett, aki két év után Pándi Gábornak adta át a vezető szerepet. Gábor 1987-ben, már 18 évesen elkezdte edzői munkáját az egyesületben, amelyet akkor is folytatott, amikor a solymári NB I.-es csapatban játszott. Az ő nevével fémjelzett korszak még ma is tart, változatlan lelkesedéssel oktatja a gyerekeket e szép játékra. Munkássága révén az elmúlt 35 évben sok, helyben nevelkedett gyerekből lett első osztályú játékos, többen lettek a magyar serdülő, ifjúsági és juniorválogatott tagjai, sőt a Faluvégi testvérek révén felnőtt magyar válogatottakat is adott egyesületünk. Nem véletlen, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség őt tüntette ki a kiváló nevelőedzők számára alapított Jenővári István-díjjal. Ezen idő alatt a férficsapat kétszer is meg tudta nyerni az NB II.-es bajnokságot, és kétszer jutottak fel az NB I/B-be. Pándi Gábort húsz év után Rásonyi Viktor követte az elnöki székben. Az ő regnálása alatt a női szakág erősödött meg igazán. NB II.-es bajnoki cím, másodosztály harmadik hely, kiesés, majd újabb bajnoki cím következett. Végül az újabb kiesés után megszűnt a női felnőttcsapat.
• Mi jellemzi a városban folyó szakmai munkát? Azt tudjuk, hogy az utánpótlás mindig is fontos volt…
Egyesületünket alapvetően utánpótlás-nevelő klubként képzeljük el, amelynek van felnőttcsapata is. Csapataink bármilyen versenyen, az ország bármely pontján szerepelnek, mindenhol tudják róluk, hogy jól felkészített, ügyes játékosokból álló gárdával kell szembenézniük. A felnőttcsapat magas szintű versenyeztetéséhez sajnos nem elég a jó utánpótlás-nevelés, a felnevelt játékosok megtartásához már pénzre van szükség. A TAO-támogatás révén az utánpótlásunk számára biztosítani tudjuk a megfelelő feltételeket, de felnőttcsapatunk finanszírozása folyamatos problémát okoz. Ellenfeleink fizetett, magasabb osztályból igazolt játékosokat alkalmaznak, mi ezzel a tendenciával nem tudjuk tartani a lépést. Ennek következménye, hogy a jelenlegi NB II.-es bajnokságban csapatunk kieső helyen van.
• Beszéljünk kicsit az őszi idényről. Hogy állnak a csapatok, és mit várhatunk a tavaszi szezontól?
Felnőttcsapatunkat már említettük, az utánpótláscsapataink szereplése ennél sokkal jobb. Fiú ifjúsági csapatunk a dobogóért van versenyben, míg a serdülők a II. osztályban szintén az éremért küzdenek. Lány serdülőcsapatunk helyezése is elfogadható. Hetedik helyezésük nagyon dicséretes, főleg annak tükrében, hogy ebből a korosztályból egy csapatra való játékos távozott az elmúlt évek során. Fiú U16-os csapatunk szintén a II. osztályban vitézkedik, míg az U14-esek az őszi második helyezésükkel kivívták, hogy tavasszal a felsőházban folytathatják a küzdelmeket. Az U13-as és az alatta lévő korosztályokban nincs eredményszámolás, itt a gyerekek minden teher nélkül játszhatnak. Lány U13, U10, U9, fiú U12, U11, U10, U8 csapatunk szerepel a gyermek- és kisiskolás bajnokságban. Tavasszal felnőttcsapatunk szinte lehetetlen helyzetből várja a folytatást, a bennmaradás csodaszámba menne. Utánpótláscsapataink pedig folytatják a fejlődésüket szolgáló versenyzést.
Csapatainkba folyamatosan lehet jelentkezni, hétéves kortól várjuk fiúk és lányok jelentkezését a pvarkezi@gmail.com e-mail-címen.
Kókai Márton
