Idény után

Véget ért a 2021/2022-es idény a Pilisvörösvári UFC felnőtt csapatánál. Az elmúlt hónapok eredményeit Bakti József vezetőedzővel összegezte Kókai Márton a Vörösvári Újság munkatársa.

• Az őszi idény nem sikerült úgy a csapatnak, ahogy sokan szerették volna. Milyen okok játszottak közre az akkori eredményekben?

Sajnos a nyári felkészülésünk nem sikerült a legjobban, aminek több oka is volt. Mivel megyei és amatőr szintről beszélünk, a csapat egyik része mindig nyaralt, nyári munkát vállalt, családi programokon vett részt, így pedig igen nehéz a dolgunk, hogy nem teljes létszámban tudtunk edzeni. A bajnokság augusztus közepén kezdődik, amikor még mindenki szeretné az utolsó heteket kihasználni a nyárból, ezért a kezdő mérkőzéseken igen szűk kerettel kellett meccselnünk. Emellett a keretben többen még mindig nagyon fiatalok és rutintalanok ahhoz, hogy tőlük várjuk, hogy húzzák a gárdát, de ahogy látom, szép lassan belerázódnak a felnőtt fociba. Az első mérkőzésen egy rutinos csapattól kaptunk pofont itthon, utána pedig két olyan összecsapás következett, ami a mai napig érthetetlen számomra, hogy nem nyertünk meg. Kis túlzással gólarányt javíthatunk volna, de még a kapust kicselezve az üres kapuba sem találtunk be szoros eredménynél. Sajnos ez egy olyan negatív spirált indított el a fiúknál, amiből nem volt kiszállás, akármit is csináltunk. Olyan önbizalomhiány lett úrra rajtuk, hogy amikor hazai pályán két góllal vezettünk, akkor sem hitték el, hogy sikeresek lehetnek, és persze vereséget szenvedtünk. Én sem voltam türelmes velük, hiszen engem is rendkívül megviselt a sikertelenség és a tehetetlenség. Nem mindig a legmegfelelőbb hangnemben és stílusban szóltam hozzájuk, ami egyáltalán nem segített. Ennek az eredménye lett a katasztrofális őszi szezon, amire nem voltunk büszkék.

• Tavasszal viszont valami megváltozott… Mi volt a legfontosabb körülmény a bennmaradásban?

Ezt is több részre bontanám, és kezdeném saját magammal. Az utolsó őszi mérkőzést megtekintette a feleségem és fiam is – akik mindig kritikusak velem szemben –, és finoman szólva nehezményezték a srácokkal való kommunikációt és viselkedést egyaránt. Be kellett látnom, hogy nem jó az irány, és ezen is változtatni kell. Próbáltam tavasszal higgadtabban meccselni, a mérkőzés szüneteiben nyugodtan értékelni a látottakat és jobban biztatni a társaságot, az edzéseket egy kicsit lazábbra venni, nem olyan katonás stílusban vezetni és a srácokat közelebb engedni magamhoz, viccelődni és többet nevetni. Biztos vagyok benne, hogy ez kis szelete a változásnak, de hasznos volt. Mivel télen több saját nevelésű fiatal szinte se szó, se beszéd távozott – egy kivétellel –, jobb lett a hangulat, mert velük állandó probléma volt mind a pályán, mind azon kívül. Így nyugodtan tudtunk edzeni, felszabadultabbak lettünk, igazi jó közösség alakult ki, akik egymásért küzdöttek, nem volt visszahúzó erő. Télen megnyertük Hidegkúton a Téli tornát, ami lökést adott a fiúknak. Mindemellett két játékos is érkezett László Márk (Zsámbék) és Tamás Péter (Grund FC) személyében, akik az első mérkőzéseken lendületet adtak a csapatnak. Sajnos mindketten korán megsérültek és a továbbiakban szinte nem tudtak játszani, de abban, hogy jól indultunk a bajnokságban, nagy szerepük volt. Ezután a fiúk elhitték, hogy igenis meg tudják csinálni szinte a lehetetlent, és sokkal jobbak annál, hogy a mezőny végén kullogjanak. Ennyit számít az önbizalom. Dióhéjban ennyi lenne a nagy titok… Szeretném még kiemelni a 2001-es és 2002-es születésű játékosok nevét (Braun Benjámin, Fenyő Benjámin, Ránits Domonkos, Szűcs Gábor, Benedek Áron, Baska István, Kálozi György, Juhász Kristóf), akik évek óta mind az U19-ben, mind a felnőttben főszerepet vállalnak. Idén pedig kifejezetten igaz ez, hiszen többen féltávnál cserben hagytak minket, helyettük nekik kellett beugrani, ezért hetente két-három mérkőzést játszottak.

•  Miként épül fel most fel a PUFC felnőtt csapata?

A két véglet még mindig jelen van az együttesben, vagyis vannak a fiatalok és az öregek. A középkorosztály sajnos eltűnőben van egy jó ideje, de az idő nekünk dolgozik, és ahogy már említettem, fiataljaink egyre jobban megszokják a felnőtt foci minden nehézségét és rutint szereznek. Büszkék vagyunk, hogy egyre több fiatal kopogtat az ajtón, és lehetőséget is kapnak. Szerencsére van honnan meríteni, csak türelmesnek kell lennünk velük.

• Továbbra sincs „nem vörösvári” játékos a keretben?

A gárdát továbbra is szinte csak saját nevelésű, illetve helybéli játékosok alkotják. Akikre esetleg rá lehetne fogni, hogy mégsem azok, azoknak van kötődésük a városhoz, családalapítás, illetve tanulmányaik miatt, vagy hogy régen itt fociztak évekig. Úgyhogy csak helyiek játszanak nálunk, de ez nem azt jelenti, hogy elhatárolódnánk attól, ha valaki ide szeretne jönni focizni. Csak néhány alapkövetelménynek kell megfelelnie, ami az edzésre járás, a motiváltság és a normális viselkedés. Továbbra sem szeretnénk zsoldosokat, mint a környéken sok helyen, akik minden fórumon tagadják az anyagi juttatást, de több játékos a mérkőzés után addig nem megy el, amíg nem kapja meg a járandóságát. Az ilyeneknek semmi kötődésük az adott településhez, és ha bárhol máshol pár forinttal többet kapnának, már ott rúgnák a bőrt. Mi maradunk olyanok, amilyenek vagyunk: magasak és alacsonyak, ügyetlenek és ügyesek, tanultak és érettségi nélküliek, lassúak és gyorsak, csendesek és hangosak, de a szívünk a helyén van, és ez a legfontosabb. Ezek vagyunk mi, és saját önerőből harcoltuk ki a bennmaradást, ami rendkívüli.

• Milyen visszajelzések jöttek a szurkolóktól az idény során?

A legtöbb szurkolóról csak felsőfokon beszélhetek, hiszen rendkívül türelmesek voltak a csapattal szemben. Amikor a legrosszabbul mentek a dolgok, akkor is kiálltak a fiúk mellett, mérkőzés után megtapsolták őket, biztattak, hogy ne adjuk fel. Idegenbe jártak szurkolni és többször saját szabadidejüket feláldozva főztek a fiúknak. Ezúton köszönöm nekik, remélem a végén mi is visszaadtunk valamit azzal, hogy sikerült a bennmaradás. Persze volt néhány jóakaró, akik mindig károgtak, okoskodtak. A „futballszakértők” véleményt formáltak rólam és a játékosokról, miközben halvány fogalmuk sincs a csapatról és az ott folyó történésekről. Örülök, hogy nem sikerült nekik örömet szerezni, pedig ők ott voltak mindig a lelátón – igaz, csak a hazai mérkőzéseken –, hogy tanúi lehessenek a bukásnak, de ez nem jött össze. „Ma” nem! Szégyelljék magukat, hiszen szinte akárhova mentünk idegenbe, még az ellenfél is biztatott, hogy jó kis csapat leszünk, tele fiatallal, ne adjuk fel, eközben ők az összeomlásra vártak…

• A nyáron miként fognak felkészülni az őszi idénykezdésre? Lesznek változások?

A nyári pihenő egy kicsit hosszabb lesz, július közepén kezdjük el a felkészülést. Marad a heti három edzés és az edzőmérkőzések. A csapat együtt marad, senki nem jelezte, hogy távozna. Erősítésre természetesen szükség lenne, de ez nehéz, hiszen vannak, akik anyagi juttatás fejében jönnének, és vannak, akiknek nem fekszik az edzésmunka, csak meccsre szeretnének jönni, ami nálunk nem járható út. Szeretnénk, ha több régi saját nevelésű játékosunk visszajönne, vagy mert az adott klubjában nem játszik, vagy mert kiöregedett az ifiből, de a felnőtt fociban NB-s csapathoz nehéz beférnie. Sajnos a jó közösség, a jó pálya, a sok néző, a fiatal motivált társaság itt helyben, igaz, alacsonyabb osztályban, de meghatározó játékosként számítva rá nem annyira vonzó. Úgy érzem, sokszor kellemetlennek érzik a visszatérést, pedig higgyék el, nem az!

Kókai Márton