Miben segíthetünk?

Közösségkovácsoló élményt adott a Stégek éjszakája

Közösségkovácsoló élményt adott a Stégek éjszakája
2022. június 28.

Élményekkel gazdagodott, aki szombaton ellátogatott a Kacsa-tóhoz, a Stégek éjszakája helyszínére. A rendezvény idén debütált, a cél az volt, hogy egy olyan közösségkovácsoló eseményt kaphassanak a pilisvörösváriak, amely egyszerre ad lehetőséget a lazításra, a mozgásra, a szórakozásra, mindezt gyönyörű környezetben, ezáltal különleges hangulattal megfűszerezve: babzsákokkal, fáklyákkal, fényfűzérekkel, óriásmáglyával.

A program 15 órakor kezdődött, a pályán a Budapest Saxofon Quartett adott koncertet, a DMRV Zrt. munkatársai pedig interaktív foglalkozássokkal készültek a gyerekeknek. A kicsiket és nagyokat szemléletformáló kiadványokkal, előadásokkal várták, "vizes koktélt" állíthattak össze, emellett szórakozva tanulhattak a "vizes játszóházban", és kézműveskedhettek is. A társasjátékokat kedvelők a tóparton tesztelhették leleményességüket: a helyszínen sok más mellett Escape the room - A szanatórium rejtélye várta a „szabadulni vágyókat”.

A nap egyik legizgalmasabb élményét a tutajhúzó verseny nyújtotta, amelyen összesen hat csapat mérte össze erejét, hogy megszerezzék a fődíjat: a vándorserleg és a már hagyománynak számító hordó sör mellett egy értékes, extrém dunai vízi élményt a Red Jettel. Az eseményre sztárvendéget is hívtak a szervezők, ifjabb Fekete Lászlót. A nézők örömére a kilencszeres Erős Ember-világbajnok nem csak szemlélőként, hanem versenyzőként is részt vett az erőpróbán. Csapata a helyszínen alakult: sporttársai mellett a közönség soraiból kért fel többeket, hogy „szálljanak ringbe” az oldalán.  

A csapatoknak a Kacsa-tó egyik partjáról a másikra, egy körülbelül 200 méter hosszúságú szakaszon kellett áthúzniuk minél gyorsabban a tutajon ülő befejező emberüket. Az órát akkor állították le, amikor ez a versenyző elérte a zászlót. Némelyik formációnál mindössze néhány századmásodperces különbséget mértek a Művészetek Háza munkatársai, de az első és az utolsó helyezett között is csupán néhány másodperc volt a különbség.

Hatodik helyen végül a Pilis Lapszabászat végzett 1 perc 47 másodperccel, az ötödiket Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület (TEVÖ) együttese szerezte meg 1 perc 45 másodperccel, míg negyedik helyen mindössze néhány századmásodperces fölénnyel a Hercules Ultras fejezte be a kihívást.

A képzeletbeli dobogó legalsó fokára ijfabb Fekete László és csapata állhatott fel 1 perc 43 másodperces idővel.  Az első és a második helyezett között csupán tíz századmásodperc döntött: a Hercules IronCross 1:41:98, a legfiatalabbak csapata, a PUFC Keménymag pedig 1:41:88 másodperc juttatta célba befejező emberét.

A győzteseknek ijfabb Fekete László is örömmel gratulált, mint mondta, ebben a versenyben a gyorsaság győzött az erővel szemben.

A tutajhúzás egyébként régi hagyománynak örvend városunkban, hogy így emlékezzünk azokra a magyarországi németekre, akik a XVII. században települtek hazánkba, és akik közül sokan a Dunán, „ulmer Schachtel” tutajokon jutott el országunkba – és 333. éve Pilisvörösvárra.  

A verseny után ismét a pálya területe került reflektorfénybe, ahol Salsabemutató és közös tánc, majd tóparti jógaóra várta a résztvevőket Sneider Evelinnel, méghozzá egy nem mindennapi atmoszférát teremtő hangszer, hangdrum kíséretében. A különleges hangzás után pedig különleges látványban lehetett része a stégezőknek: Tácsik Gabriella és a Thara Tánciskola tartott hastáncbemutatót. A helyszínen az asztalokon és padokon kívül babzsákokkal is készültek a szervezők: a színes ülőkék időközben ide-oda „vándoroltak”, a baráti társaságok beszélgetésre, a gyerekek pedig leginkább ugrálásra használták azokat, és nem utolsósorban a későbbi meccsnézésnél is jó szolgálatot tettek.

Az este további része a zenéről, a sportról, és persze a fényekről szólt. A Szaxofóbia és kvártevők koncertje után a jó hangulatról a Band of StreetS ütős-fúvós csapata gondoskodott, akik többször is „színpadra léptek” az este folyamán és modern, illetve retró slágerekkel szórakoztatták a közönséget.

Ahogy sötétedett, a fényfűzérek mellett a fáklyák, majd az óriási máglya is lángba borult. A méretes tűzről, ezzel együtt a résztvevők biztonságáról a pilisvörösvári önkéntes tűzoltók gondoskodtak. A helyszínen előzetesen sütögetőhelyeket alakítottak ki a városgazdák, így aki szeretett volna szalonnát sütni, ott megtehette, de egyéb finom ételek-italok fogyasztására is lehetőség nyílt a helyszínen, például a kitelepült városi büfében.

„Amit megálmodtunk, a visszajelzések alapján sikerült megvalósítani: egy kikapcsolódásra, lazításra lehetőséget adó rendezvényt jó programokkal, jó beszélgetésekkel” – mondta az esemény ötletgazdája, Varga Péter, aki hozzáfűzte, a tervek szerint jövő nyáron is megrendezi Pilisvörösvár a Stégek éjszakáját.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []