Miben segíthetünk?

Márton-napra készülnek a pilisvörösvári óvodák

Márton-napra készülnek a pilisvörösvári óvodák
2022. november 9.

Márton-napra készül mind az öt pilisvörösvári óvoda. Az ünnep apropóján tartalmas programokat szerveznek a gyerekeknek és hozzátartozóiknak.

A Rákóczi utcai óvoda ünnepségét szerda délután rendezik a Nagytemplomban: műsorral, közös játékkal és énekkel, finom falatokkal és meleg italokkal. A gyerekek ezután a polgárőrség biztosítása mellett lámpásokkal körbejárják a teret. Aki a környéken tartózkodik este fél 6 körül, érdemes megnéznie, ahogy az óvodások fénnyel töltik meg a területet. A tagóvodák a következő napokban, a saját intézményükben tartják meg ünnepségüket: a Széchenyi és a Zrínyi utcában csütörtökön, a Szabadság utcai, valamint a Gradus tagóvodában pedig pénteken.

A Márton-napi népszokások részben a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez kötődnek, az advent közeledtéhez, részben pedig a legendához, amely szerint Szent Márton – amikor püspökké akarták választani – egy libaólban próbált elrejtőzni, ám a ludak elárulták gágogásukkal. A városunkban is nagy hagyománynak örvendő lampionos felvonulás német nyelvterületről származik, ezzel őrizve Szent Márton emlékét, eljuttatva a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt az emberekhez.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []