Miben segíthetünk?

Legalább 120 köbméter hulladéktól szabadítottuk meg közösen Pilisvörösvárt - galériával

Legalább 120 köbméter hulladéktól szabadítottuk meg közösen Pilisvörösvárt - galériával
2023. április 3.

Jelentős mennyiségű illegálisan lerakott szemét gyűlt össze az Önkormányzat és a TEVÖ szervezete hétvégi várostakarításon: az eddigi számítások szerint legalább 120 köbméter hulladéktól szabadítottuk meg Pilisvörösvárt közös erővel. A jelenlegi adatok szerint

  • a Tó dülőben 48 köbméter
  • a Bende tanyánál 24 köbméter
  • Sanyiréten 12 köbméter
  • Ligeten, a Szent Erzsébet otthonnál 12 köbméter
  • a tavaknál 9 köbméter
  • míg az egyéb helyszíneken összesen 16 köbméter

szemettől tisztították meg a várost az akció résztvevői szombaton, illetve vasárnap. A helyszínekről több mint 600 zsák szállítását kezdték meg a városgazdák, illetve gondoskodnak mindannak a jelentős mennyiségű lomnak az elszállításáról is, amelyeket méretükből adódóan nem lehetett ilyen módon gyűjteni. Háztartási hulladék, használati tárgyak a bútoroktól a különféle műanyag holmikon át a játékokig, építési törmelék és rengeteg cigarettacsikk, flakon és doboz, de még egy fél autó és sajnálatos módon több állattetem is előkerült a várostakarítás alatt.

A résztvevők a halőrháznál, a Tó dűlőben a viadukt alatt, valamint Sanyiréten vehették át a kesztyűket, zsákokat, és a konténereket ezekre a helyszínekre állították fel is a szervezők.

A Magyar Közút seprőautója vasárnap a 10-es főút pilisvörösvári szakaszát takarította le az elejétől a végéig. A jármű összesen hatszor fordult ezen a részen. Ehhez kapcsolódóan a városgazdák már csütörtökön és pénteken is dolgoztak a területen, ők a Széchenyi utca és a vasútállomás között tisztították a meg hordaléktól, szeméttől a parkolókat és járdákat a Fő utca mindkét oldalán.

A 2023-as akcióhoz számos pilisvörösvári szervezet csatlakozott a már említett főszervezők, TEVÖ és az Önkormányzat, illetve a munkálatokban jelentős szerepet vállaló városgazdák és a Magyar Közút mellet: a FIVIRET, a Brave Dogs kutyaiskola, a Kutyatábor, a Ligeti Lovarda, az Oxigén Úszósuli, a Pilisvörösvári Horgász Egyesület,  a Szebb Környezetünkért Egyesület, a Pilisvörösvári Horgász Egyesület, a Pilisvörösvári Kézilabda Sportkör, a Pilisi Sportegyesület, a Pilisvörösvári UFC, a Pilisvörösvári Nyugdíjas Klub, a Német Nemzetiségi Táncegyüttes, a Vörösvárért Közéleti Egyesület. Mindemellett a Palánta és a Templom téri iskola tanulói, a Schiller gimnázium diákjai,  óvodások, magánemberek, kisebb nagyobb csoportok, családok, egyéb társaságok is bőven kivették a részüket a munkából.

A kétnapos esemény zárásaként a várostakarítás résztvevőit a TEVÖ meleg étellel és frissítővel várta a Szent Erzsébet utcai (PUFC) sportpályára. Az ebédet a szervezők a FIVIRET tagjaival közösen készítették el, az étel alapanyagait Tóth József és Krivinger Erika felajánlásának köszönhetjük.

Bár az előrejelzés nem tartogatott sok jót a hétvégére, végül mégis kedvezett az akciónak. „Tavaly körülbelül 50 köbméter illegálisan lerakott hulladék gyűlt össze a várostakarításon, ez a szám idén lényegesen magasabb, már most 120 köbméternél járunk, és még nincsenek a birtokunkban a végleges számok. Eredményes két nap van mögöttünk, és nagy öröm, hogy ismét együttes erővel, közösségként tettünk azért, hogy Pilisvörösvár még élhetőbb, tisztább várossá váljon. Köszönjük mindenkinek” – mondta Bruckner Kata, az esemény koordinátora, szervezője.

A jelentős mennyiségű hulladék elszállítása tehát jelenleg is tart, mindemellett hét elején tovább folytatódik az utak takarítása Pilisvörösváron. A város két napra bérelt seprőgépet, amely megtisztítja az útfelületet a település több pontján. Hétfőn a jármű a következő helyszíneken dolgozott: Templom tér, Ipartelep utca, Szent Imre utca, Szent László utca, Erkel Ferenc utca, Tűzoltó utca, Dózsa György utca, Gesztenye utca, Vájár utca, Budai Nagy Antal utca, Bányakápolna utca, Alkotmány utca és Széchenyi utca. Kedden pedig a Madách, a Csobánkai, a Szent Erzsébet, a Petőfi Sándor, az Akácfa, az Eperjesi, a Szabadság, a Tavasz, a Nyár, az Ősz és a Tél, a Szondi, a Dugonics, a Lőcsei, valamint a Gárdonyi utca kerül sorra.

 

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []