Vissza
Már amikor az ember belép a sárgára mázolt ház kertjébe, több apró jelből sejtheti, hogy jó helyen jár, ha érdeklődik a babák, és úgy általában a gyermeki fantáziának kedves mesék, játékok iránt. Az egyik ilyen utalás a Hófehérkét és a hét törpét ábrázoló kis szoboregyüttes, a másik a ház falán látható tábla, amely büszkén hirdeti, hogy itt található a Babamúzeum.
Valljuk be őszintén, nem szokványos dolog, hogy egy településen legyen ilyen létesítmény. Ha pedig ehhez hozzáadjuk Kati néni kedves és szeretettel teljes egyéniségét, akkor megállapíthatjuk, hogy bizony a Babamúzeum Vörösvár egyik unikuma, ráadásul mindenki számára fogyasztható változatban, hiszen az egyéni látogatóktól egészen a kisiskolás csoportokig sokan látogatják a tárlatot.
Mielőtt képletesen belépnénk a múzeum ajtaján, ejtsünk néhány szót vendéglátónkról, Kati néniről, a kiállítás megálmodójáról. Herbszt Györgyné tősgyökeres vörösvári felmenőkkel is bír, mégis gyermekkorának egy részét távol a falutól élete le. Ahogy ő mondja, a babák iránti szeretete egészen kisgyermek korából fakad. Egyik első emlékei között szerepel, hogy 4-5 éves korában az akkori házuk előtti leterített pokrócon sok órán keresztül játszott 2-3 babájával, amelyeknek anyukája varrt különféle ruhákat.
A gyermekkorában kapott játékok nagy sajnálatára már nincsenek meg, hiszen akkor még nem gondolta volna, hogy egyszer szenvedélyes babagyűjtő lesz. Merthogy a szenvedély szó – természetesen ebben az esetben abszolút jó értelemben – nagyon is illik Kati néni életére. Hogy mivel is kezdődött ez a különleges passzió? Egy kis fekete babával, amely a mai napig a gyűjtemény részét képezi. Ahogy ő mondja, a mai ember számára már egyáltalán nem lehet ezt a babát szépnek nevezni, de számára a hozzá kapcsolódó élmények igenis meghatározóak. Történt egyszer ugyanis, hogy lánytestvérével a vörösvári búcsúra csak annyi pénzt kaptak, ami egy vattacukorra és egy körhitázásra volt elegendő. S míg a testvére valóban ezekre a dolgokra költötte a zsebpénzt, addig Kati néni a babával tért haza…
Valami tehát elkezdődött, de hosszú évek kellettek hozzá, hogy a babázás és a velük való játék szeretete komoly gyűjteménnyé fejlődjön, amelyben napjainkban már több mint 1200 baba található meg. Fontos pont volt későbbi életében az esküvője, amelyre könyvében – merthogy Kati néni könyvet is írt a múzeumról és a babákról – így emlékszik vissza: „1968-ban abban a meglepetésben volt részem, hogy az esküvői tortánkat is egy szép baba díszítette. Rózsaszín krémmel és rozmaringgal volt a ruhája díszítve. Most, ennyi év elteltével tudom igazán értékelni a szakácsnő figyelmességét, jóindulatát. Vajon honnan tudta, hogy ennyire szeretem a babákat?” A különleges torta fotója, mint később kiderül, e cikk írásakor még a múzeum vendégkönyvének asztala felett látható a falon, de mire a cikk megjelenik, már nagy valószínűséggel elköltözik onnan…
A házasságkötés után lassan, de biztosan gyűltek a babák a Dózsa György utcai lakásban. A nyaralások során vagy éppen a fővárosban megejtett körúti bevásárlások alkalmával időről időre mindig gyarapodott a gyűjtemény, olyannyira, hogy egy idő után már köztudottá vált: Kati néniéknél több száz baba található. Sokan – például iskolás csoportok vagy a Napos Oldal Szociális Központ gondozottjai is – megnézték az akkor még tárlatnak nem nevezhető gyűjteményt, amelynek fenntartása és takarítása egyre több munkát igényelt. A múzeum megalapításának gondolata végül 2009 nyarán fogalmazódott meg a házaspárban, akiknek végig segítségére volt fiuk is. Az építési engedély 2011-ben érkezett meg, a munkálatok pedig másfél évig zajlottak úgy, hogy Kati néni, férje és fiuk fáradhatatlanul dolgoztak az álom megvalósításán. Ahogy ő mondja, mindent a két kezükkel csináltak. Persze az építkezés során a látogatók ugyanúgy érkezetek a család otthonába, egészen a 2013-as nyitásig.
És itt most térjünk vissza egy pillanatra a jelenbe, mert már nyílik is az ajtó, felcsillannak a fények, és az ember egy szokatlan helyzetben találja magát az üvegvitrinekkel tarkított folyóson: több száz baba tekintetének középpontjában. Egyből feltűnik az az aprólékos odafigyelés, amivel a tárlat megálmodója sorra veszia különféle tematikákat , hogy így a múzeum egészét végigjárva, a babák révén az élet különböző stációin is végig lehet menni.
Természetesen nem csak erről van szó, de nem ám! A kultúra, a helytörténet, a világ aktualitásai is mind helyet kapnak a múzeumban. Az egyik üvegvitrinben a különböző nációk sokszínű öltözködési szokásai vannak illusztrálva a babákon, a magyar népviseletestől az erdélyin és osztrákon át egészen a japán és arab kultúráig vannak babák a gyűjteményben. Aztán ott a helytörténet: a vörösvári sváb kultúráról, egy régmúlt, vissza nem térő korról kis feliratokkal ellátott diorámák mesélnek, hiszen a babák autentikus ruhában autentikus mesterségeket végeznek, feladatokat látnak el. Az egyik vitrinben nagy szerepet kap a Nosztalgia Dalkör, egy másikban pedig a Rozmaring Hagyományőrző Tánccsoport tagjai elevenednek meg babákként, de nemcsak a központi szereplők, hanem a fotós és zenész kollégák is. Ez is jól mutatja azt az aprólékos odafigyelést, amely minden baba mögött ott van. Az aktualitások kapcsán kiemelt helyen figyelhető meg a koronavírus-járványt feldolgozó orvos és az ágyon fekvő beteg baba együttese, de visszatérő elemként a vallás is jelen van polcokon sorakozó babák között.
A tárlat tehát nagyon sokszínű, és nemcsak porcelánbabák találhatóak meg benne, hanem közkívánatra már néhány modern baba is. Kati néni tárlatvezetését hallgatva elmondható, hogy a múzeum egyik erőssége, hogy hiteles emberi történeteket mesél el. A gyűjtemény egy része ajándékba kapott babákból áll. Számos elfeledett játék talált itt új, szerető otthonra, aminél vendéglátóm szerint a való világban sincs fontosabb, hiszen ez a téma is visszatérő eleme a múzeumnak. Ezeket a jobb sorsra érdemes babákat Kati néni felújítja, és mivel az évek alatt számos dolgot megtanult a kiállítás miatt, így a ruháikat is ő készíti. Megtanult például kalapot csinálni – ennek technikai kihívásairól az egyik ilyen fejfedőt viselő baba előtt beszélgetünk. Mindemellett nemcsak a babákkal, hanem a hozzájuk tartozó kiegészítőkkel is foglalkozik, a bejárat közelében például egy olyan felújított babakocsit látni, amelyet egykoron egy szegény családfő készített lányainak, akik felnőve Kati néninek adták azt, és amely most felújítva szintén megtekinthető a múzeumban.
A múzeum másik erőssége, hogy a tartalma mindig változik. Jelenleg az egyik polcon egy karácsonyi dioráma látható, azonban hamarosan új koncepciónak adja majd át a helyét, aztán itt a farsang, amikor is a tárlat két legnagyobb babája is beöltözik majd… Búcsúzásként Kati néni kérésére tollat ragadok és a vendégkönyv egyik még félig üres oldalára üzenetet írok. Javaslom, írjanak önök is, de előtte mindenképpen hallgassák meg a babamúzeum emberi történeteit!
Kókai Márton
