Miben segíthetünk?

Újraszentelték Moór Anna sírját - galériával

Újraszentelték Moór Anna sírját - galériával
2023. május 31.

Felújítása után kedden újraszentelték Moór Anna sírját. A magyar színjátszás ünnepelt csillagának tiszteletére emlékévet hirdettünk városunkban.

Az ünnepség nyitányaként Kozek Balázs és Szerémi Márkó előadásában Bach miséjének egy tételét hallathatták meg a résztvevők, majd beszédet mondott Fetter Ádám polgármester, Kósa-Grimm András Kristóf, a Nemzeti Örökség Intézet Nemzeti Emlékezet Osztályának vezetője és Dr. Gajdó Tamás, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet színháztörténésze.

A köszöntések után Hegedűs D. Géza, Jászai Mari- és Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művészt, a Halhatatlanok társulatának örökös tagja, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja - aki egyúttal a MASZK Országos Színészegyesületet képviselte elnökként – köszönő szavait hallgathatták meg a jelenlévők.

A síremléket Balla Sándor plébános szentelte újra, majd a résztvevők elhelyezhették koszorúikat, az emlékezés virágait. Az esemény után a városvezetők állófogadással készültek közreműködők, vendégek számára.

A Petőfi 200 emlékévhez hasonlóan a Moór Anna 250 emlékév is két esztendőt ölel át, mert egyes források 1773-at, más források viszont 1774-et jelölnek születési éveként. Ez utóbbi dátum szerepel a sírhelyén is.  A színésznő életének utolsó másfél évtizedét töltötte Pilisvörösváron – írta egy korábbi cikkében Fogarasy Attila, a sír felújításának, egyúttal az emlékévvé nyilvánítás kezdeményezője. Moór Anna életéről ide kattintva olvashat bővebben.

 

Fotók: PilisTV

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []