Pilisvörösvár iskoláiban is becsengettek szeptember elsején reggel nyolc órakor. A városban csaknem 2.000 diák kezdte meg a tanulást a három általános iskolában és a gimnáziumban összesen. A gyerekek biztonságára a rendőrség, a polgárőrség és a városrendészet ügyelt a tanévkezdés napján, emellett „Kuss und Tschüss” rendszer is segítette a közlekedést. A gyerekek nyári élményeiket mesélve érkeztek az intézményekbe, a legizgatottabban pedig az elsős kisdiákok várakoztak az első sorokban. Az alsó tagozatosok színvonalas műsorát követően az igazgatók megnyitották a tanévet. A Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola évnyitóján Strack Bernadett alpolgármester is részt vett.
A nyár folyamán több oktatási-nevelési intézményben is felújításra, beruházásra került sor fenntartói vagy önkormányzati finanszírozással és közösségi összefogással. A gimnáziumban többek között tetőfelújítást végeztek, a Vásár téren kazáncsere és ereszfelújítás is történt az intézményfenntartók támogatásával. Az Önkormányzat pedig zárt csapadékelvezetést és párhuzamos parkolókat épít ez utóbbi helyszínen az iskola környéki közlekedés elősegítése érdekében. Emellett városi és közösségi összefogással újulhattak meg mosdók a Templom téri intézményben.
Ezúton kívánunk sikeres tanévet, sok élményt, jó közösséget és hatékony, örömteli tanulást minden vörösvári diáknak!
Pilisvörösvár iskoláiban is becsengettek
2023. szeptember 1.