Miben segíthetünk?

Lopás a pilisvörösvári szakrendelőben

Lopás a pilisvörösvári szakrendelőben
2020. november 27.
A szakrendelő egyik dolgozójának tűnt fel délelőtt 9 óra körül, hogy a pénzkazetta, amelyet az egyik irodai széfben tároltak, nem a megszokott helyén található, ezzel együtt az is, hogy hiányzik az abban elhelyezett összeg. A történtek után azonnal értesítették a rendőrséget.

A szakrendelőtől kapott tájékoztatás szerint a tolvajok további két helyiségben biztosan jártak: az emeleten található gyógyászati segédezköz boltban, valamint a betegirányításnál. Az egyenruhások az érintett irodákat lezárták, a betegellátás a lehetőségekhez mérten zavartalanul folyt és folyik. A tolvaj – vagy tolvajok – pénzt zsákmányoltak, összesen több, mint 150 ezer forintot.

A helyszínen behatolásnak nem volt nyoma.

Az ügy kapcsán kerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, arról tájékoztattak minket, hogy a jelzett esettel összefüggésben a Budaörsi Rendőrkapitányságon lopás vétségének gyanúja miatt indult büntetőeljárás, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []