Miben segíthetünk?

Véget ért a tüdőszűrés - 3.293-an éltek a lehetőséggel

Véget ért a tüdőszűrés - 3.293-an éltek a lehetőséggel
2023. január 29.

Véget ért a tüdőszűrés pénteken, az idén összesen 3.293 fő vett részt a vizsgálaton. Az elmúlt évek viszonylatában ez a szám a harmadik legmagasabb, a mostani részvétel adataival majdnem megegyező adat 2020-ban volt, amikor 3.299-en jelentek meg, a legtöbben pedig 2018-ban érkeztek a szűrésre ( 3.355 fő).
A vizsgálatot ez évben január 9-27. között szervezte az Önkormányzat hagyományosan a Fő utca 66. szám alatt a Városi Díszteremben. A prevenciós szempontból fontos vizsgálat az idén is nagyon népszerű volt, ami a helyiek egészségtudatos szemléletét is bizonyítja.
A tüdőszűrésen a 40 év feletti lakosok díjmentesen vehettek részt, erre évente egy alkalommal van lehetőség, aki ennél fiatalabb, illetve munkahelyi alkalmassági miatt végeztette el a vizsgálatot, annak ez 1700 forintba került, ami az OEP által országosan meghatározott díj. A 14-18 év közötti gyermekek szűrése ugyancsak ingyenesen zajlott, de beutaló, valamint szülői beleegyező nyilatkozat bemutatása mellett nyílt erre lehetőség. A törvény által kötelezetteknek, illetve a 18 évnél idősebbeknek – akiknek az oktatási törvény ezt előírja – szintén nem kellett fizetniük.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []