Miben segíthetünk?

Átadták a Dr. Réthy Zoltán-díjakat a Pilisvörösvári Szakrendelő udvarán

Átadták a Dr. Réthy Zoltán-díjakat a Pilisvörösvári Szakrendelő udvarán
2021. június 30.
Semmelweis-napi összegészségügyi ünnepséget tartottak a Szakorvosi rendelőintézet kertjében. A Zeneiskola növendékeinek játéka emelte a rendezvény színvonalát.

Dr. Kóti Tamás igazgató és Dr. Fetter Ádám polgármester beszédet is mondtak a helyszínen a Semmelweis nap alkalmából rendezett ünnepségen.

A polgármester Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében az idei évben Dr. Szakmári Mária Magdolna reumatológus szakorvosnak adományozta a díjat, illetve – posztumusz –  a szakrendelő egykori kiváló főnővérének, Marosiné Pánczél Ildikónak. A vírushelyzet miatt most vehették át az elismerést a tavalyi díjazottak is, Dr. Kelemen Ilona gyermekorvos és Novákovics Magdolna ápoló, sebészeti asszisztens. 

Elsőként  Szép Bernát fúvós hangszeren népdalcsokrot adott elő, tanára Kozek Balázs is elkísérte. Az eseményt Botzheim Réka fuvolajátéka zárta, őt Szlovencsák Péter kísérte zongorán, valamint Demeter László készítette fel. A rendezvényt megtisztelte Dr. Réthy Zoltán unokája Dékány Tibor is. 

Az igényes, üvegből készült díjakat a Mátrai Üveg-Tükör Kft. ajánlotta fel, mely ezúton is köszönünk.

Dr. Kóti Tamás igazgató emlékeztetett, hogy Semmelweis is megküzdött annak idején az igazáért. "Az egészségügyi dolgozók megőrizték azt a hitelességet, mely mentén a jelen járványügyi helyzet leküzdhető.  Vannak olyan szakmai szabályok melyek minden fertőző betegség leküzdésében elengedhetetlenek, és sikerült ezek szabályok mentén az elmúlt bő egy évet teljesíteni. A Pilisvörösvári Szakrendelő munkatársai általánosságban meg fogják kapni a 10 nap extra szabadságot, melyet jövő év végéig lehet kivenni, oly módon, hogy ne akadályozza a betegellátást. " - mondta el a vezető. Egyúttal bejelentette az intézmény további felújítását. 

Dr. Fetter Ádám polgármester megköszönte a pilisvörösvári egészségügyi dolgozók munkáját, valamint, hogy folyamatosan támaszt és segítséget nyújtanak a pácienseknek. Büszkén jelentette be a szakrendelő megújulását. "Folyamatosan azon leszünk, hogy minél több forrást tudjunk elnyerni az egészségügy területén is"- mondta el a városvezető. Kérésére a jelenlévők egy perc néma csenddel adóztak Marosiné Pánczél Ildikó főnővér emlékének. Egykori kolléganőjük tiszteletére közvetlen munkatársai egy magnóliafát ültettek.

Valachi Katalin a Művészetek Háza vezetője és Jákliné Komor Szilvia a Polgármesteri Hivatal intézményi referens olvasták fel a négy díjazott laudációját. 

Polgármesterünk elsőként Dr. Kelemen Ilonának, majd Novákovics Magdolnának, utána Dr. Szakmári Mária Magdolnának, végezetül Marosiné Pánczél Ildikó férjének adta át az elismerést.

Mint az már ismert, Pilisvörösvár Város Önkormányzata a 23/2020. (VII. 24.) rendeletében alapította meg a Dr. Réthy Zoltán-díjat. Minden évben két egészségügyi dolgozót kaphatja meg az elismerést, köztük egy orvos.  A rendelet hatálya a Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Szakorvosi Rendelőintézetében foglalkoztatott orvosokra és egészségügyi dolgozókra, valamint Pilisvörösvár közigazgatási területén a város egészségügyi alapellátását biztosító háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra, asszisztensekre, a védőnői szolgálat munkatársaira és az iskolaorvosokra terjed ki. 

Az elismerést közülük azok kaphatják meg, akik legalább öt évet szolgáltak Pilisvörösvár egészségügyében, erkölcsi tisztességgel, emberi megbecsüléssel, és szakmájukban kimagasló teljesítményt nyújtva Nyugdíjba vonulás, szakmai, családi okokból való eltávozás alkalmából, egész életmű elismeréseként is adható.

Az idősebbek még emlékezhetnek Dr. Réthy Zoltánra, a kiváló orvosra, aki öt évtizeden át szolgálta a vörösvári betegeket. Ebben az évben április 30-ig lehetett előterjeszteni a javaslatokat polgármesternek címezve, döntés pedig május 21-én született arról, hogy kik kapják az elismerést. 

Az eseményen forgatott a Pilis Televízió stábja, a felvételt rövidesen megosztjuk Önökkel. A laudációkat rövidesen a városi honlapra feltöljük.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []