Vissza
Vörösvári Újság májusi számában Fetter Györggyel a Giro d’Italián induló Fetter Erik édesapjával, a Pilis Cross Country Club egyik vezetőjével készült interjú. Most a Giro-t követően pedig Erikkel beszélgetett a lap munkatársa.
Milyen érzés volt befejezni élete első Giro d’Italia versenyét?
Természetesen nagyon jó, de talán az még jobb volt, amikor a rajthoz odaálltam. Akkor már elhihettem, hogy tényleg ott vagyok és nekikezdek életem első háromhetes grand tourjának. Fontos elmondani, hogy egy profi csapatnál – mint amilyenben én is versenyzem – általában 20-30 kerékpáros van, ők pedig mind be akarnak kerülni az induló keretbe, ahol csak nyolc embernek van hely. Ebből kifolyólag a megmérettetést megelőzően volt egy kis verseny közöttünk, hogy ki kerüljön be az indulók közé. Egyébként sem volt izgalommentes az év első fele, ezért mindent feltettem arra, hogy a lehető legjobb formában legyek és kérdés nélkül kerüljek be a keretbe. Így amikor a Girón a rajtvonalhoz állhattam, ráadásul idehaza, az első háromhetes versenyemen, az nagyon jó érzés volt!
Beszéljünk először az első, magyar napokról!
Összességében egy eddig még nem tapasztalt, semmihez sem hasonlítható élményt nyújtottak ezek a napok számomra. Már az is furcsa volt, hogy általában én utazom külföldre versenyezni, most pedig mások utaztak a hazámba. Nekem mindössze 20 percet kellett menni a csapatszállásunkig, míg az összes nemzetközi csapattársamnak ide, a környékre kellett utaznia. Különös érzés volt, hogy a világ egyik legnagyobb kerékpáros versenyére csak „át kell ugranom” a szomszédba. Hárman voltunk magyar versenyzők, és az itthoni szakaszokon úgy érezhettük magunkat, mint a rocksztárok, szorított értünk az egész ország. Már az is óriási élmény volt számomra – és egyben nagyon meglepő –, hogy a csapatbemutatón, két nappal a verseny előtt tömegek jöttek megnézni minket. Az első szakasz során aztán áttekertünk egész Budapesten, tömött sorok álltak mindenhol, nem szűnt meg az embertömeg. Emlékszem arra, ahogy néztem előre az Andrássy úton, ami teli volt emberekkel, vártam, hogy mikor fognak elfogyni, nem számítottam rá, hogy ennyien eljönnek. Az egész ország szurkolt nekünk, amiért nagyon hálás vagyok.
Elégedett volt a magyar napok eredményeivel?
Sajnos nem teljesen. Visegrádon, a fellegvárnál záruló szakasznál érhettem volna el a legjobb eredményemet, de a fináléban, az emelkedő előtt sajnos volt egy bukás, amibe belesodródtam én is. Emiatt eléggé pechesnek éreztem magam, tényleg ez egy egyszeri alkalom és lehetőség volt. Nem sokszor adódik ilyen, hogy az ember egyik kedvenc emelkedőjén zárul a világ egyik legnagyobb versenye a saját hazájában. Kellett hozzá pár nap, hogy feldolgozzam ezt a kudarcot, de a szurkolók sokat segítettek az általuk keltett hihetetlen hangulattal.
Olaszországban aztán folytatódtak a kihívások…
Minden egyes nap minden egyes kilométerében akadtak embert próbáló dolgok. Először Szicíliára utaztunk, ez a szakasz az Etna vulkánon fejeződött be, aztán mentünk tovább az országban.
Melyik szakasz volt a legkedvesebb?
Az úgynevezett 20. szakasz Belluno és Marmolada között, amely 167 kilométer után hegyi befutóval végződött. Ez a rész viszonylag közel van hazánkhoz, ezért az utolsó emelkedőhöz rengeteg magyar szurkoló jött el, majdnem úgy érezhettük magunkat, mintha otthon zártunk volna. Olasz zászló után talán a legtöbbször a magyart lehetett látni.
És a legnehezebb?
Egyértelműen a kilencedik etap volt – Isernia és Blockhaus között –, ami a verseny legnehezebb szakaszának számított a több mint 5000 méternyi szintemelkedéssel. Nagyon meleg volt, és a szakasz emelkedőn zárult. Ez a rész világszerte ismert, nagyon kemény emelkedő.
Hogyan bírta kondícióval a kihívásokat?
Saját magam meglepetésére is nagyon jól. Az edzőim, sportigazgatóim, csapattársaim picit riogattak, hogy a harmadik héten lehetnek nagy megzuhanások, elfáradások, de én még az utolsó etapokon is jól éreztem magam. Fáradt voltam, de ennek ellenére jó kondiban vártam a következő kihívásokat. Fontos volt, hogy mindig el tudtam látni az adott feladatomat.
Mire kell egy ilyen hosszú verseny alatt figyelnie egy versenyzőnek?
A regenerációra és a táplálkozásra. Ha ezeknek nem szentel az ember maximális figyelmet, akkor nagy bajba kerülhet, akár be sem fejezi a versenyt. Minden nap megfelelő minőségű és mennyiségű ételt kell bevinni a szervezetbe. Egy nap alatt 8000 kalóriát is elégetünk, és másnap egy ugyanilyen nap vár ránk. Elég sokat szükséges tehát enni, de nem csokoládéból és pizzából kell a bevitelt elérni, hanem natúr rizsből, krumpliból, tésztából, meg például natúr csirkemellből, halból és olajos magvakból. Így néz ki egy vacsora. A kerékpáron többféle ételt, energiaszeleteket, rizsszeleteket fogyasztunk, emellett iszunk a kulacsból különféle szénhidráttartalmú folyadékokat. Fontos még, hogy a regenerációra is figyelni kell. Az edzőm szerint a legtöbb időt pihenésre és a fejben való kikapcsolódásra kell fordítani, ezért keveset használtam a telefont, sokat feküdtem vízszintes lábbal. Így akár napi egy órát is lehetett nyerni, ami egy ilyen verseny végére egynapnyi energiát is jelenthetett.
A családja elkísérte a verseny különféle helyszíneire?
A hazai rajton minden nap ott volt a családom, a budapesti szakaszokra eljöttek a barátok is. Szüleim az utolsó veronai időfutamra utaztak Olaszországba, ahonnan már együtt jöttünk haza.
Hol láthatjuk legközelebb a hazai és a nemzetközi mezőnyben?
Legközelebb a hazai mezőnyben méretem meg magam, az országos bajnokságban, ami június végén lesz. Nemzetközi szinten pedig az Európa-bajnokságon indulok július elején, Portugáliában.
Kókai Márton
Kép forrása: Fetter Erik hivatalos közösségi oldala
