Vissza
Hogy szeretted meg az olvasást?
Mindig mesék közt voltam, rengeteget meséltek nekem a szüleim és a nagyszüleim is. Négyévesen tanultam meg olvasni, és soha nem hagytam abba a meseolvasást. Amikor se a munkámnak, se az életemnek nem volt köze a gyerekirodalomhoz, akkor is mindig olvastam gyerekkönyveket.
Milyen út vezetett addig, hogy gyerekkönyvtáros lettél?
Nagyon rögös és kacifántos. Gyerekkoromban ez volt az álmom, de mire az érettségi idején pályát kellett választanom, teljesen tanácstalan voltam. Megjelöltem ugyan a könyvtárinformatikát, de lebeszéltek róla. Addigra valahogy eltemettem magamban ezt az álmomat. Aztán később, már 25 éves koromban egy könyvkiadóban dolgoztam, ami nagyon a sajátom volt, illett a könyvszeretethez és a személyiségemhez is. Nagyon szerettem, olyannyira, hogy ki is égtem benne.
25 évesen?
Addig én is azt hittem, hogy a gyári munkások éghetnek ki negyven ledolgozott év után, nem a fiatalok, akik imádják a munkájukat. De éppen ez a lényege, hogy ezer fokon lángolsz, és mész, mint egy őrült. Akkor felmondtam, de zseniális útravalót kaptam a főnökömtől. Azt mondta, megérti, hogy pihennem kell, de ne herdáljam el a tálentumaimat, tanuljak mellette. Végül egy drogériában húztam le egy évet, közben segédkönyvtáros képzésre jártam. Akkor rájöttem, hogy tudok és szeretek tanulni, ráadásul kaptam egy hivatást. Erős a pedagógiai megszólítottságom a mama miatt, mindig is szerettem a gyerekeket, ahogy a gyerekirodalmat is. Nagy öröm, hogy ez most értelmet nyert.
Mikor és hogyan kerültél Vörösvárra?
A férjem nagymamájának itt volt nyaralója, és elhatározta, hogy minden unokájának segít a fészekrakásban. Jó pár éves munka volt, amíg egész éves lakhatásra alkalmassá tettük a nyaralót, így a gyakorlatomnak egy részét már Vörösváron végeztem. Az pedig már a csillagok fantasztikus együttállásának köszönhető, hogy amikor ideköltöztünk, akkor hirdették meg ezt a gyerekkönyvtárosi állást. Több fantasztikus könyvtárat is megismerhettem belülről, de az, hogy ide megérkeztem, és hogy itt a gyerekkönyvtárba jöhettem, óriási dolog. Májusban lesz két éve, hogy itt dolgozom.
Sok gyerekprogramot szervezel, szoktál papírszínház előadásokat tartani, van színszörnyes foglalkozásod, decemberben volt adventi mesegyár. Mi a célod ezekkel?
Szerettem volna olyan programokat hozni, amelyeknek a könyvhöz, a történetekhez, az olvasáshoz van közük, mégis szélesebb réteget szólítanak meg. A könyvtárlátogatók megszerették a papírszínházat, megvan a törzsközönség, de mindig látok új arcokat is, a színszörny pedig minden várakozásomat felülmúlta, erre óriási igény van. A szülőknek szükségük van arra, hogy tudjanak a gyerekükkel az érzelmekről beszélni. Fontos számukra, hogy a gyerekük képes legyen csatornázni pozitív és negatív érzelmet egyaránt. Volt olyan nagyon nehezen megnyíló kisfiú, aki a színszörny foglalkozáson azt mondta, olyan volt, mintha elvarázsoltam volna az agyát, és mintha a szörnyek érzelmei életre keltek volna a fejében. Az ilyeneket egész életemben viszem magammal, ráadásul ez másfél óra után, magától, játék közben zubogott ki belőle.
Amikor óvodás és iskolás csoportok jönnek ide, nekik sokszor ez az első vagy az egyetlen könyvtári élményük, ez óriási lehetőség. Mindig van olyan blokk a könyvtárbemutatásban, hogy akinek még nem megy magabiztosan, vagy nem szeret olvasni, az is megérezze, hogy könyvtárba jó járni: sakkozhatsz, játszhatsz, jöhetsz papírszínház előadásra, de könyvek között vagy, melegben, felügyelet alatt egy hangulatos helyen, ehhez nem kell könyvmolynak lenned.
A másik szívügyem az érzelmi nevelés, hogy már a legkisebb kortól, a beszédtanulással párhuzamosan megtanítsuk a gyerekeket arra, hogy képesek legyenek kimondani, ami a szívüket nyomja. Ezért hoztam létre külön tematikus polcot az érzelmi nevelős könyveknek. A szülők pedig bátran és örömmel veszik le onnan a könyveket, szívesen jönnek ezekre a programokra.
Most is tanulsz. Milyen képzésre jársz?
Szociálpedagógiára járok egyetemre, levelező képzésben. Szokták tőlem kérdezni, hogy mi leszek, ha nagy leszek, olyankor mindig elmondom, hogy akkor is könyvtáros, csak olyan, akinek vannak szociálpedagógiai ismeretei. Mert nagyon fontos, hogy a kisgyerekeket meg tudjam szólítani, minél professzionálisabban tudjak hozzájuk jutni, feltörni őket, mint a diót.
Szerinted mitől jó egy gyerekkönyv?
Az a nagyon jó gyerekkönyv, amelyik nem az ő nyelvén próbál, hanem az ő nyelvén tud beszélni. Nem lealacsonyodni akar hozzá. Mindig az a legrosszabb, amikor kilóg a lóláb. Az hagyján, hogy felnőttként megérzem, az sokkal rosszabb, amikor a gyerek vagy a kamasz figyel fel rá. Nem kell jópofáskodni, jópofának kell lenni, és ezt nagyon nehéz eltalálni, de az a jó könyv, amelyiknek ez sikerül. Ami úgy tanít, hogy nem szájbarágósan didaktikus, hanem úgy ad át értéket, hogy meri rábízni magát a saját történetére, hogy a gyerek ki fogja venni a történetből a tanulságot. És ezt a legkisebbtől a legnagyobbakig meg kell és meg lehet valósítani. A magyar nyelv kész és alkalmas arra, hogy játsszanak vele, főleg a rímes dolgoknál. Az a jó, amikor ezek jól működnek ritmusban, dallamban, szóhasználatban, hiszen a szöveg és a szavak is kellenek ahhoz, hogy hiteles maradjon az ifjúsági, a gyerekirodalom. Szerencsések vagyunk, eszméletlen gazdag gyerekirodalmunk van. De a kortársak is nagyon ügyesek és bátrak, úgyhogy az olvasóknak is bátornak kell lenni hozzájuk. Merjük a kortársakat is olvasni!
2023 októberében, amikor Grecsó Krisztián vendégeskedett a könyvtárban, te voltál a beszélgetőpartnere. Hogyan kaptad ezt a feladatot?
Akkor még csak pár hónapja voltam itt, de nem félek nyilvánosság előtt beszélni, ráadásul nekem ő az egyik legkedvesebb szerzőm, eleve ismertem a műveit, hiszen kamaszkorom óta olvasom és szeretem. Nekem ez ajándék lehetőség volt a munkahelyemtől, fantasztikus volt, hogy mellette ülhettem és beszélgethettem vele, és nagyon jó visszhangja volt szakmailag is.
Milyen terveid vannak?
Szeretnék majd kismamákat és babáikat megszólító foglalkozást, mert szerintem a beszédkészség beindulásától kezdve folyamatosan gazdagodnak a programlehetőségek, de amíg egy anyuka otthon van a még nem beszélő gyerekével, az egy bezárt világ. Ők szomjazzák azt, hogy kimozdulhassanak otthonról, és a babájuk is gyerekek között lehessen. Ennek szeretnék teret adni ringató foglalkozásokkal vagy babáknak való mesés foglalkozásokkal. Itt az egészen picik 6-10 percben gyakorolhatnák azt, hogy egy helyben ülnek és előre néznek. Ez kiváló megágyazás annak, hogy később már végigüljenek egy bábelőadást. Ráadásul ez olyan biztonságos környezetben zajlik, hogy ha sírva fakad a gyerek, vagy lecsatlakozik a sztoriról, akkor bemehet a játszószőnyegre, kimehet, felállhat. A kismamának egy percig sem kell aggódnia azért, hogy zajt csap a kicsi.
Mindig igyekeztem irtani a köztudatból, hogy a könyvtárban csöndben kell lenni, mert a szakkönyvtárban igen, de a gyerekkönyvtárban nem. A gyerekkönyvtárban érezd jól magad. Nyilván nem kell randalírozva feldönteni a polcokat és sikítani, de suttogni sem kell. Az a legnagyobb célom, hogy ide úgy jöhess, hogy önmagad vagy. Ha a suliban rosszul érezted magad, vagy ha otthon valami nem kerek, tudd, hogy van egy hely, ahova bejöhetsz, mert gyerekként a könyvtár nekem is ilyen volt. A szakmai munkámon túl ez az egyik legfontosabb a könyvtárosságomban, hogy lehessen hozzám fordulni bármivel. És ha nem szeretne beszélni, akkor is érezze, hogy ide jó bejönni. Ráadásul most már 25 éves korig ingyenes a kölcsönzés, a programjaink 99%-a is az, úgyhogy senkinek ne legyenek kételyei azzal kapcsolatban, könyvtárba való-e, mert kicsit mindenki igen.
